NATO AQAP

Megbízhatóság
Gondosság
Különleges körülmények
Gazdaságosság
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Mihez szükséges a AQAP tanúsítvány?
Minden hazánkban és az Európai Unióban működő cég számára kiemelkedő üzleti lehetőséget biztosít az, amikor a Magyar Honvédség megrendelést ad. Ez nem csak azért fontos üzleti és piaci hír a cégek számára, mert a hadsereg az egyik legnagyobb vevő, hanem azért is, mert olyan követelményrendszer együttes megfelelését igazolja vissza a honvédség, mely a gazdasági élet más területén is kiemelkedő referencia értékkel bír.
A NATO beszállítói határozat megszerzésének feltételeit “az észak-atlanti szerződés szervezete biztonsági beruházási programja keretében kiírásra kerülő pályázatokon való részvételi jogosultság feltételeiről, a jogosultság megszerzésével kapcsolatos eljárás szabályairól és az eljáró szervezetről” szóló 164/2002. (VIII.2.) Kormányrendelet rögzíti.
A kormányrendelet előírásai értelmében a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség biztonsági beruházási osztálya minden év január 1-jét követően pályázati felhívásban adja ki azon szakmai, pénzügyi, gazdasági, biztonsági feltételeket, amelyek teljesülése esetén a magyarországi belföldi székhellyel rendelkező, gazdálkodó szervezetek megfelelően “NATO beszállításra alkalmas” és “minősített NATO beszállításra alkalmas” határozatot szerezhetnek. A pályázati felhívás a NATO beszállítói információs honlap nyílt részén jelenik meg.
éves tapasztalat
AQAP 2110 szerint kiépített minőségirányítási rendszer kiemelt szempontként kezeli:
A megbízhatóságot,
mert minden honvédség által felhasznált anyag, eszköz és berendezés a legmagasabb technikai és technológiai színvonalon kell, hogy elkészüljön.
A gondosságot, megbízhatóságot,
A különleges körülményeket,
A gazdaságosságot,
A NATO AQAP 2110 tanúsítás által nyújtott előnyök
A honvédelmi beszerzések csak azoktól a cégektől engedhető meg, akik rendelkeznek az AQAP 2110 tanúsítással.
A többi minisztériumi beszerzésnél is előnyt élvez, ha egy magasabb NATO követelménynek megfelelő minőségirányítási rendszert tud bemutatni a pályázó.
A NATO katonai szervezetén belül teljes körűen elfogadott, beszerzési követelményként definiált.
Jól integrálható az ISO 9001, ISO 14001 szabványokba.
A katonai minőségirányítás a haditechnikai termék egész élettartama alatt alkalmazandó, ezért a tanácsadási munkánk során különös hangsúlyt fektetünk az előállítási folyamat teljes egészére, figyelembe véve a folyamatos javításra és tökéletesítésre vonatkozó előírásokat, illetve a kockázatértékelést a tervezési szakaszban. Kiemelt figyelmet fordítunk az általunk megfogalmazott folyamatok során a felülvizsgálatokra, mérésekre, a folyamatok figyelemmel kísérésére, illetve a hiba-megelőzési és helyesbítő tevékenységekre. Szükséges megemlíteni az AQAP 2110 szabvány bevezetésénél a szerződéses követelményeket, hiszen a pénzügyi és gazdasági alkalmasság, valamint a jogi megfeleltethetőség szerves része az irányítási rendszernek, csak ezek együttes megfelelése esetén tudjuk biztosítani az AQAP 2110-nek való teljes körű megfelelést.
Nem csak az adott szabvány bevezetését és auditálását hajtottuk végre, hanem ügyfeleink igényeihez illeszkedően integráltuk azokat az egyéb szabványelemeket is, melyek az adott megbízó szakmai követelményrendszeréhez illeszthetőek. Ezen elvek alapján dolgozunk az ISO 9001 – ISO 14001 – NATO AQAP szabványok közös integrált bevezetésén, mert a katonai beszállítást csak ezen szabványok együttes teljesítésével tudjuk biztosítani. A SOL-POP Zrt. az elsők között volt, melyek AQAP rendszer bevezetést végezhetett így jártasságunk nem csak referenciánk számával, hanem a több mint 20 éves folyamatos együttműködéssel is igazolható.
NATO AQAP
Ha kérdése van, keressen bizalommal:
+36 30 218 5078
Ami történni fog ha minket választ!
Felmérés
Dokumentumok kidolgozása
Áttekintés
Egyeztetés
Belső audit
Audit
Sikeres Tanúsítás!
